bors (egész) bejegyzései

2009. 07. 26.

Fokhagymakrém bomba-bomba

Napmátkánál olvasott postban leírtakat valósítottam meg - úgy öt héttel ezelőtt. A hűtőn állt páclében talán öt fej fokhagyma és ma reggel jutottam odáig, hogy lassan-lassan kéne enni is belőle. Nem mondom, kétszer már megkóstoltam és már akkor is ízlett, de egy reggeli ötlettől vezérelve picit hozzátettem még. Így született az én csípős fokhagymakrémem.

Az alapreceptet (citromos-mézes-csípős) nem írom le, hiszen azt Ildikó megtette, inkább csak azt, amit én követtem el ezekkel a  gerezdekkel.

Átszűrtem a gerezdeket, majd beledobáltam egy aprítógépbe (turmix, botmixer vagy mifene...) hozzáadtam óvatosan kevés majonézt, olíva olajat, beledobtam az egész paprikát amit szintén a marinádból halásztam ki. Tettem bele még tengeri sót, és jól összeturmixoltam. A majonéz mennyiségével szépen be lehet állítani a megfelelő krémes állagot, én olyan közép-kenhetős lazaságúra készítettem.  

Nem mondom, elég ütős "fűszer", talán csínján is kell vele bánni [Mármint azoknak, akik csak módjával bírják a fokhagymát és az erős fűszereket (bors, pirospaprika)], mert ez tényleg tömény fokhagyma.  

Mivel majonéz is van benne, mostantól kezdve szigorúan a hűtőben kell tárolni. Amúgy simán el tudom képzelni, hogy mondjuk csirkemellet ezzel bekenve majd hűtőben pácolódni hagyva két nap után grillen megsütöm. (mármint a vendégeknek... mert ugye a csirke ad'abszurdum rámnéz, pislog - eredetileg....) 

 

Napmátka receptjének egyik variációja

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. 05. 27.

Cserépben sült, indiai zöldségkavalkád CES módra

A CES mód ezúttal azt jelenti, hogy "továbbfejlesztett; rögtönzős; össze-vissza". A továbbfejlesztés Napmátka Pitypangolajban sült hagymás krumpliját érinti, ugyanis ezt spékeltem meg egy-két további aprósággal. De hát Ő mondta, hogy lehet.... :) Az indiai pedig a hozzáadott speciális indiai fűszerkeverékre utal. Ezt használtam egyébként a Nemzetek kevert eledelénél is. 

Alapjában véve semmi különös nincs ebben az ételben, mely zöldségpucolással együtt megvan röpke 2,5 óra alatt. Amiben több az enyém, az néhány zöldség, a karácsonyra kapott szarvasgombás olívaolaj, no és az, hogy cserépedényben készítettem el. 

Elkészítési idő: kb. 2,5 óra
Hozzávalók:

  • kb. 1 kg újburgonya
  • 2 közepes cukkuni
  • kb. 15 dkg fürtös paradicsom
  • 3 db zöldpaprika
  • egy egész fej fokhagyma (ha valaki nem bírja, elhagyható)
  • 2 fej vöröshagyma
  • 15 szál sárgarépa
  • 4-5 szál fehérrépa
  • nagykristályú tengeri só, olívaolaj, szarvasgombás olívaolaj (ha van), egész szemű bors
  • szárított bazsalikom
  • öt fűszer keverék, római kömény

Elkészítése:

A fokhagymák közül a kisebbeket nem vágtam össze, azokat csak úgy beledobáltam. A hagymát csíkokra-, a paradicsomokat csak félbe-, a zöldpaprikát megint csíkokra vágtam. A cukkinit felkarikáztam s ezt tettem a két répával, krumplival is. 

Ezek után az összevagdosott zöldségeket a cserépedénybe tettem,  majd megsóztam, borsoztam. Olíva olajjal bőven leöntöttem, rászórtam az indiai fűszerkeveréket, bazsalikomot és az egészet jól összeforgattam két kézzel. 

A cserépedény aljára is tettem már legalább 4-5 evőkanálnyi (de tudjátok: én sosem mérek, csak öntök, szórók....) olívaolajat, majd még a zöldségek betöltése közben is, no meg a legvégén is került rá olaj. Vizet egyáltalán nem tettem alá, hiszen a zöldségekből úgyis ki fog jönni sok víz. A cserépedény a hideg sütőbe tettem, majd tekertem fel 180 fokra.

Öntet: kb. 4 evőkanálnyi tejfölhöz hozzákevertem egy evőkanálnyi római köményt és "öt fűszer" keveréket.

A sütés vége felé közeledve, úgy az utolsó fél órában a cserépedény tetejét levéve a nyakonöntött tejfölös szósszal készre piritottam.

Bazsalikom, olívaolaj, india fűszerek, zöldségek... finom lett! :)

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!